Zöld tea

-GYÓGYTEÁK-

 
 

Ázsiában évezredek óta isznak teanövényből (Camellia sinensis) készült főzetet, és nemcsak élvezetből, de gyógyító célzattal is:
vérzéscsillapításra, sebgyógyításra és az emésztés javításra is használták.
A teafüvet a fekete teával ellentétben nem erjesztik vagy oxidálják, hanem meghagyják szinte teljesen természetes állapotában. A tea minőségétől és származási helyétől függően a leveleket begyűjtés után levegőn megszárítják, vagy a szárítást megelőzően rövid ideig gőzölik. Egyes fajtákat emellett néhány percig pörkölnek is. E folyamatok során a tealevél nemcsak zöld színét őrzi meg, de értékes vegyületeit is – ezeknek köszönhetően válik a zöld tea jótékony hatású aromás itallá.

Hatóanyagai erősítik az immunrendszert, gátolják a fogszuvasodást, antibakteriális tulajdonságúak, segítenek megelőzni a magas vérnyomás, az érszűkület és a sejtburjánzás kialakulását. A zöld tea ezenkívül serkentő hatású, és javítja a koncentrációt.

A TEA ELKÉSZÍTÉSE

Egy csészéhez használjunk 2 g teafüvet, ami 1 csapott kiskanálnak felel meg. Öntsük fel lehetőleg lágy (alacsony ásványi-anyag-tartalmú) és forró, de nem lobogó (kb. 70°C-o) vízzel, majd rövid ideig hagyjuk állni.
2-3 perces áztatás után könnyű, de élénkítő italt, 4-6 perc után erős és kevésbé élénkítő forrázatot kapunk.

GYÓGYÍTÓ HATÁS
A tealevél koffeint, csersavakat, illóolajokat, karotint, vitaminokat, mikroelemeket, valamint nyomelemeket: fluort, cinket és káliumot tartalmaz.
A zöld tea csökkenti a vér cukor- és koleszterinszintjét, kedvezően hat a szív, a máj és a vérkeringés működésére. Védelmet nyújt a fogszuvasodás ellen, méregtelenítő és gyulladáscsökkentő hatású, a benne található csersavak pedig nyugtatóan hatnak a gyomorra és a nyombélre.

Koffein
A zöld tea lényeges összetevője az enyhén élénkítő hatású koffein – nem terheli meg a szívet és a keringést, de közvetlen hatást gyakorol az agyra és a központi idegrendszerre. Ilyen módon serkenti az agy anyagcseréjét, továbbá fokozza a szellemi és fizikai teljesítőképességet.

Nyomelem: fluor
A zöld teában lévő fluor (fluorid formájában) rendkívüli jótékony hatású: erősíti a fogzománcot, illetve óvja a szuvasodástól. Naponta mindössze egy csésze zöld tea hatékony védelmet nyújt az iskoláskorú gyerekeknek a fogszuvasodás ellen.

Érdemes tudni
A koffein túl nagy mennyiségben történő fogyasztása szorongáshoz és szívritmuszavarhoz vezethet. A zöld tea koffeintartalmát úgy csökkenthetjük, ha a forrázat elkészítése előtt a teafüvet leöntjük egy kevés vízzel, és fél perc után leszűrjük. A teát ezután a szokásos módon készítjük el.

FELHASZNÁLÁS

  • Terhesség alatt

Ebben az időszakban különösen fontos, hogy a szervezet hozzájusson minden szükséges vitaminhoz, ásványi anyaghoz és nyomelemhez. Az orvosok azt tanácsolják, hogy a várandós nők fogyasszanak bancha teát, ami kevesebb koffeint tartalmaz, mint az azonos területről származó szencha.

  • Változó korban

A menopauza idején megnő a szervezet vitamin- és ásványi anyag-szükséglete. A zöld tea mindennapos fogyasztása révén hozzájuthatunk ezekhez az értékes összetevőkhöz.

  • Sportoláskor

A zöld tea hidegen fogyasztva remek szomjoltó. Élénkítő hatásának és magas hatóanyag-tartalmának köszönhetően javítja a szellemi és fizikai teljesítőképességet.

  • Fogyókúra idején

A kalóriamentes zöld tea tökéletesen kiegészít minden fogyókúrát. Koleszterinszint-csökkentő tulajdonságának köszönhetően Kínában “zsírzabálóként” is emlegetik.

  • Rákmegelőzés

Japán tudósok arra a felfedezésre jutottak, hogy a zöld tea olyan vegyületeket tartalmaz, amelyek megállíthatják a ráksejtek és a sejtburjánzásra hajlamos fekélyek kialakulását. Rákmegelőző hatású, ha naponta többször iszunk erősre főzött zöld teát.

NÉPSZERŰ ZÖLD TEÁK

Japán zöld tea ültetvény

JAPÁN

Szencha: Japánban a legkedveltebb teafajta. A betakarítás időpontjától függően különböző típusai léteznek.
Bancha: Ez a koffeinszegényebb változat ránézésre a szencha teára emlékeztet, de kevésbé keserű.

INDIA

Zöld Asszám: Az Asszámi-síkságról származik, amely a legkiterjedtebb teatermelő régió a világon. Az itteni teatermésnek csupán kis részéből készül zöld tea.

Zöld Darjeeling: a legismertebb fajta a híres teatermesztő térségből, ahol a teacserjék a Himalája déli lejtőin nőnek. Mivel csak minimális feldolgozáson esik át, nagyon egészséges.

KÍNA

Gunpowder: Jellegzetes kínai zöld tea, melynek leveleiből puskasöréthez hasonló golyócskákat gyúrnak.

Lung Ching (ejtsd: longcsing): Smaragdzöld árnyalatú főzet készül belőle. Friss és édeskés aromájáról ismert.

Levendulaolaj

-Aromaterápia-

levendula

A Földközi-tenger térségéből származó levendula jelenlegi legfontosabb termőhelye a franciaországi Provence. A növény itt hatalmas lila szőnyegként borítja a mezőket és a domboldalakat, virágzása idején átható illatot árasztva.

Gyógyászati célokra “extra” levendulaolajat használnak, mivel ez a fajta tartalmaz a legnagyobb mennyiségben értékes összetevőket. A levendulaolajat a Lavandula officinalis vagy a gyakran Lavandula vera néven is ismert növényből gőzdesztilláció útján nyerik. A bimbózó virágokat délben gyűjtik be, oaljtartalmuk ugyanis az erős napsugaraknak köszönhetően ekkor a legmagasabb. A levendula illóolaja azonban mindenekelőtt stabilizáló tulajdonságának köszönhetően népszerű: kimerültség esetén szelíden élénkít, álmatlanság esetén pedig nyugtatólag hat.

Levegőtisztítás zárt helyiségben

A levendulaolaj kiválóan alkalmazható az otthoni levegő tisztítására. Friss illata jótékonyan hat a közérzetünkre. Aromaterápiás párologtatóban citrusillatokkal kombinálva különösen kellemes eredményt kapunk.

  • 4 csepp levendulaolaj
  • 2 csepp bergamottolaj
  • 2 csepp citromolaj

GYÓGYÍTÓ HATÁS:

A levendulaolaj aktív összetevői a linalool, a borneol, a cineol, valamint a kumarin, amelyek fertőtlenítő és baktériumölő hatást fejtenek ki. levendulaolajjal ezért igen eredményesen kezelhetjük a fájdalommal és gyulladással járó panaszokat. Gyors enyhülést hoz emésztési zavarok és bőrirritáció esetén is. Külsőleg és belsőleg alkalmazva egyaránt hatékony.

Hatása bizonyított gyomortáji fájdalom, idegrendszeri panaszok, alvászavar, bőrproblémák, égési sérülések, rovarcsípés és fájdalom esetén.

Figyelem!

A levendulaolaj jelentős (kb. 1 grammnál nagyobb) mennyiségben belsőleg alkalmazva emésztőrendszeri irritációt, vagy akár tudatzavart és eszméletvesztést okozhat.

  • Szépségápolás és kellemes közérzet

Ha a mellünket mindennap hígított levendulaolajjal dörzsöljük be, megőrizhetjük a bőr rugalmasságát és erősíthetjük a mellszövetet.

  • Pattanások ellen

A levendulavíz javítja a bőr vérellátását, ezzel megelőzi a pórusok eltömődését és a faggyúmirigy-gyulladást. 1 liter ásványvízhez vagy desztillált vízhez adjunk 3 csepp levendulaolajat. A keverékkel naponta mossuk le az arcunkat.

  • Álmatlanságra

A levendulaolaj nyugtatólag hat az idegrendszerre, szorongásból vagy stresszből eredő alvászavar esetén megkönnyíti az elalvást. Szivacsos szerkezetű kőre (pl. habkőre) cseppentsünk egy kevés levendulaolajat, majd a követ helyezzük a hálószobába. Az illóolaj egy éjszakán át fejti ki a hatását.

  • Idegfájdalomra

A levendulaolaj enyhíti a gyulladt idegek által kiváltott kínzó fájdalmat. 10 csepp illóolajat keverjünk 30 ml orbáncfűolajba, majd az így kapott eleggyel dörzsöljük be a fájó pontokat.

  • Első fokú égési sérülésekre

A megégett bőrfelületet 10 percig tartsuk hideg folyó víz alá. Ezután vigyük fel a sérült bőrre 1-2 csepp tiszta levendulaolajat. Az illóolaj csökkenti a fájdalmat, valamint enyhíti a duzzadást, és ily módon megelőzi a vízhólyag kialakulását.

ÉRDEMES TUDNI

Illóolajos aromafürdő készítéséhez emulzióképző anyag is szükséges, hogy az illóolaj képes legyen elkeveredni a vízzel. Ehhez az illóolajat dolgozzuk össze 2,5 dl tejszínnel vagy 3-4 teáskanál mézzel.

KÜLSŐLEG

Belsőfül-gyulladás esetén olívaolajjal itassunk át egy darab vattát, tegyünk rá 5 csepp levendulaolajat, majd a vattát helyezzük a beteg fülbe. A levendulaolaj enyhíti a fájdalmat és a gyulladást.

A gyomor- és bélpanaszokat, valamint a bélgörcsöt hatékonyan csillapítja a nyugtató hatású levendulaolaj; 30 csepp levendulaolajat és 10 csepp kamillaolajat keverjünk ki 100 ml hidegen sajtolt olívaolajjal. Az oldattal a has környékét 10 percen át dörzsöljük körkörös mozdulatokkal. Feküdjünk le, és helyezzünk a hasunkra nem túl forró melegítőpárnát (ágymelegítőt).

BELSŐLEG

A jobb emésztésért: keverjünk el 2-3 csepp levendulaolajat 1 kávéskanál mézben, majd ezt oldjuk fel teában vagy meleg vízben. Fogyasszuk naponta egyszer, étkezés előtt. A levendulaolaj serkenti a bélműködést, fokozza az emésztőnedvek termelődését.

Hasfájás és bélgörcs esetén ugyanezt az elegyet naponta kétszer fogyaszthatjuk az étkezések között. Az illóolaj ez esetben görcsoldó hatást fejt ki.

Illatmécses-Párologtató illóolajoknak

Megvásárolható itt:

http://kezmuveskeramia.hu/bolt/

Illatmécses-Párologtató
Illatmécses-Párologtató
2500.-Ft

Apróbojtorján

Agrimonia eupatoria

Egyéb elnevezés: Párló, agármony, bojtorjánospárló, királynéasszony káposztája, patikai párlófű.

Odermennig, Ackerminze, Leberklee, Hrepitschek

Mirigyektől pontozott szára 1 m magasra is megnő. Levelei hosszúkásak, fűrészesek, fonákján szőrösek, aranysárga virágai fürtökben fejlődnek. Termése horgas sörtével van borítva, úgy hogy mellette elhaladva emberre, állatra kapaszkodik.

Hazánkban mindenütt száraz, homokos területeken, vadon fordul elő.

A fiatal szárított növényt használjuk fel, agrimoniae herba.

Hatóanyaga illóolaj és nyomokban csersav.

A máj- és epe tevékenységét szabályozó. Húgysavas kórhajlam és makacs reuma, a végtagokban fellépő szaggatás esetében (ilyenkor fürdő alakjában).

Vesekő és vesehomok képződésre hajlamos egyéneknek ajánlják, elsősorban mint megelőzőt.

Inulával és arnikával együtt fehérfolyást csökkentő. (Urbatis)

Krónius májbajnál, bizonyos epekő betegségeknél (cholelithiasis) a legrégibb idő óta használják 5 gr fűből 1/2 l vízzel készült főzeteét. Igen előnyösen használható, mint női vérzést csillapító, a bélcsatorna és hólyag renyheségét mulasztó házi szer.

A nők vizelettarthatatlanságánál és a gyermekek ágybavizelésénél(Enuresis nocturna) 4-10 gr 1/4 l vörös borral készült főzetét használjuk. Az egész fű sűrű főzete gégehurut ellen.

Mint elsőrendű torok- és szájöblítővíz is ismeretes, amikor rendesen egyenlő rész zsályafűvel készül belőle főzet, amelyet tengerihagyma-szörppel szoktak ízesíteni. Ezt a főzetet mandulagyulladás és szájpenésznél is adhatjuk. A csecsemő szájpenészénél is apróbojtorjánfű, kerek mályvalevél és szamócalevélből készült teát szoktak felhasználni.

A friss növény kellemes illatú, szárazon szagtalan, íze keseűen fanyar és összehúzó. Népgyógyászati alkalmazását a külső használatban, majd teljes egészében az orvosi gyakorlat is átvette.

Májbetegség és epekőbántalom elleni tea.

  • Vegyünk egyenlő részben apróbojtorjánt,
  • szagosmügefüvet és
  • tavaszi galajt,
  • mely fűkeverékből
  • egy evőkanálnyit veszünk
  • 1/4 l vízre;
  • főzzük meg és
  • naponta 2 csészényit fogyasszunk el.

A szájban képződő daganatok elleni fűkeverék. 

  • E keverék áll 20 gr zsurlófűből,
  • 30 gr apróbojtorjánból és
  • 40 gr feket szederlevélből,
  • melyből szabály szerint főzet készül.